I. Sziréna Kupa

I. Sziréna Kupa
Időpont: 2013. február 23. 9:00
Helyszín: Budapest, Fáy utcai Vasas Sporttelep
Résztvevők:

Alkotmányvédelmi Hivatal

Belügyminisztérium

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Honvédelmi Minisztérium

Magyar Honvédség

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Országos Mentőszolgálat

Országos Rendőr-főkapitányság

Terrorelhárítási Központ

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

I. Sziréna Kupa

Egy újabb premier a Fáy utcában – Sziréna Kupa focitorna február 23-án

Közeleg február 23-a, amikor a világversenyek, de ugyanúgy az amatőr sportesemények specialistájaként ismert PromoSport Kft. ezúttal az utóbbi kategóriában készül egy különleges premierre, az I. Sziréna Kupa megrendezésére.

A Fáy utcai fociszombaton 12 rend- és közvédelmi, illetve katasztrófavédelmi szerv vagy hivatal kispályás csapatai mérik össze az erejüket, amelyek tagjai a hivatásukat teljesítve valójában egy közös cél érdekében munkálkodnak, most viszont egymással, illetve egymás ellen csatáznak majd, ahogy az a sportpályán lenni szokott.

Amint arról az ötletgazda és a szervezők csapatát vezető Szalay Gergő, a PromoSport Kft. ügyvezetője beszámolt, már azt is sikerként könyvelhetik el, hogy az I. Sziréna Kupára 12 csapat nevezése futott be. Részt vesz a versengésben az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Belügyminisztérium, a BRFK, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az ORFK, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának a „válogatottja”, és már ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy számos, az átlagosnál jóval edzettebb amatőr sportember lép majd a pályára. A szervezők ugyanakkor azt javasolják, hogy azok is kapjanak játéklehetőséget, akik napjaik nagy részét irodákban töltik el, így minden bizonnyal vágynak a mozgásra és a kikapcsolódásra.

A kezdeményezés mellé állt és fővédnöki felkérést fogadott el, egyúttal különdíjat ajánlott fel Pintér Sándor belügyminiszter, aki mellett Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára, valamint Balogh Gábor, sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó védnöki szerepkört vállalt el. Nem mellékes, hogy a Sziréna Kupa említett patrónusai kivétel nélkül sportembernek vallják magukat, és ezért a testedzés mindennapjaik elmaradhatatlan része.

A 12 csapatos tornának a Vasas Fáy utcai sportközpontjának sátortetővel védett műfüves pályái adnak otthont, ahol a PromoSport Kft. nagy érdeklődés mellett rendezte meg tavaly és rendezi meg az idén is a kormányhivatalok és a közigazgatási szféra szereplőinek foci tornáját. A rendezvény ingyenesen látogatható.

ÖSSZEFOGLALÓ

.Sziréna Kupa – a rendvédelmi, katasztrófavédelmi honvédelmi szektor focitornája
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata nyerte az I. Sziréna Kupát

Erőt és fegyelmet, az összpontosítás képességét sugárzó 12 kispályás labdarúgó csapat vonult fel intézményi vezetői mögött a február 23-án első alkalommal megrendezett Sziréna Kupa foci tornán, amelynek előkészítésére és lebonyolítására a PromoSport Kft vállalkozott. 

„A kormányzati, az önkormányzati és a közigazgatási szférák, valamint az egészségügy szereplőinek a számára megrendezett amatőr sporteseményeink sikerén felbuzdulva határoztuk el magunkat arra, hogy a rend-, a katasztrófa- és a honvédelem futballbarátait is a pályára hívjuk, és egy olyan versengés lehetőségét alakítjuk ki, amely mostantól évre-évre egy igazi „sportos” kihívást jelenthet a számukra.” – ezekkel a szavakkal mutatta be a Sziréna Kupát a rendezőgárdát vezető Szalay Gergő, a házigazda PromoSport Kft ügyvezetője. A szervezők felkérésének eleget téve a fővédnöki tisztet dr. Pintér Sándor belügyminiszter töltötte be.

A délelőtti csoportmérkőzéseken az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Belügyminisztérium, a BRFK, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az ORFK, a Terror-elhárítási Központ, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának a „válogatottjai”vettek részt, és küzdöttek meg a legjobb hat közé jutásért. Egy újabb körmérkőzéses szakasz alakította ki a helyosztók párosítását, amelynek végén az ORFK és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság focistái készülhettek fel a döntőre. Az aranyérmekért folyó párharcból 3-0-ás győzelemmel utóbbiak kerültek ki győztesen, bizonyítva, hogy – bár a munkájuk lényege a védelem – a futballpályán a támadásban is képesek kiemelkedő teljesítményre…

A bronzmérkőzést a Magyar Honvédség nyerte kiütéses 5-0-ás eredménnyel az Alkotmányvédelmi Hivatal ellen, míg az ötödik helyet a Terror-elhárítási Központ focistái érdemelték ki, akik szintén nagyon magabiztosan, 7:1-re verték a Belügyminisztérium együttesét.

A torna sikeres lebonyolításához és látványos kereteinek kialakításához több segítőkész támogató járult hozzá, amelyek közül külön is említést érdemel a Porsche Hungária Kft, a Vodafone Magyarország Zrt, valamint a Geoview Systems Kft.

I. Sziréna Kupa
Időpont: 2013. február 23. 9:00
Helyszín: Budapest, Fáy utcai Vasas Sporttelep
Résztvevők:

Alkotmányvédelmi Hivatal

Belügyminisztérium

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Honvédelmi Minisztérium

Magyar Honvédség

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Országos Mentőszolgálat

Országos Rendőr-főkapitányság

Terrorelhárítási Központ

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Eredmények

CSOPORTBEOSZTÁS

A csoport

A1 Országos Rendőr-főkapitányság

A2 Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

A3 Magyar Honvédség

A4 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

B csoport

B1 Nemzeti Adó-és Vámhivatal

B2 Honvédelmi Minisztérium

B3 Belügyminisztérium

B4 Terrorelhárítási Központ

C csoport

C1 Országos Mentőszolgálat

C2 BM-Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

C3 Alkotmányvédelmi Hivatal

C4 Budapesti Rendőr-főkapitányság

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK I.

           Idő                  1. pálya     Eredm.    2. pálya     Eredm.     3. pálya      Eredm.

1. 9:00   –   9:24        A1 – A2        2-0         B1 – B2        5-1        C1 – C2        1-6

2. 9:30   –   9:54        A3 – A4        3-0         B3 – B4        1-2        C3 – C4        1-0

3. 10:00 – 10:24        A1 – A3        2-1         B1 – B3        1-1        C1 – C3        2-2

4. 10:30 – 10:54        A2 – A4        3-1         B2 – B4        0-3        C2 – C4        3-1

5. 11:00 – 11:24        A1 – A4        3-0         B1 – B4        0-3        C1 – C4        0-5

6. 11:30 – 11:54        A2 – A3        0-2         B2 – B3        0-6        C2 – C3        4-1

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK II.

 

A csoport

A1 Magyar Honvédség

A2 BM-Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A3 Terrorelhárítási Központ

B csoport

B1 Belügyminisztérium

B2 Országos Rendőr-főkapitányság

B3 Alkotmányvédelmi Hivatal

 

            Idő                 1. pálya     Eredm.    2. pálya     Eredm.

1. 12:15 – 12:39        A1 – A2        0-4        B1 – B2        0-2

2. 12:45 – 13:09        A3 – A1        0-4        B3 – B1        3-0

3. 13:15 – 13:39        A2 – A3        3-3        B2 – B3        2-0

DÖNTŐK

1. helyért:

BM-Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – Országos Rendőr-főkapitányság 3-0

3. helyért:

Magyar Honvédség – Alkotmányvédelmi Hivatal 5-0

5. helyért

Terrorelhárítási Központ – Belügyminisztérium 7-1